Elkezdődött a Zeneakadémia kecskeméti Kodály Intézetének belső felújítása
A Modern Városok Program keretében megvalósuló beruházást a kormány minapi döntésével jóváhagyta.
Az épület tetőszerkezetét és külső homlokzatát a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az előkészítési szakaszban már helyreállíttatta. A most induló ütemben a kolostorépület teljes belső felújítása, korszerűsítése és akadálymentesítése történik meg, a műemléki értékek megőrzésével. A másfél évesre tervezett kivitelezés 2021. november 12-én indult a munkaterület átadásával.
A kivitelezés eseményeiről az alábbi linken rendszeresen közlünk majd információkat: Felújítás
Eközben halad a beruházás második ütemének, az új épületszárny és a Kodály-kert építésének előkészítése is. A Mányi István Építész Stúdió tervei szerinti bővítés korszerű oktatási, kutatási és kollégiumi helyiségeket, 350 fő befogadására alkalmas hangversenytermet, valamint kétszintes mélygarázst foglal magában. Az összehangolt fejlesztés része a Kada Elek Technikum majdani kiköltözése a korábbi Rudolf laktanyában létrejövő új épületkomplexumba.
Az érdeklődők a vázlattervet az alábbi linken tekinthetik meg.
A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem részeként Kecskeméten működő Kodály Intézet fejlesztése a Modern Városok Program keretében valósul meg, célja a világhírű zeneszerző, zenetudós Kodály Zoltán szellemi hagyatékát őrző és ápoló, nemzetközi elismertségű oktatási-kulturális intézmény infrastrukturális hátterének biztosítása, a felhalmozott tárgyi és szellemi tudás „közkinccsé” tétele, egy regionális szinten hiánypótló hangversenyterem és rendezvényközpont kialakítása, valamint Kecskemét építészeti, kulturális és turisztikai értékeinek gyarapítása. A beruházás a város számára is vissza nem térő lehetőséget biztosít regionális kulturális vezető szerepének és nemzetközi kapcsolatainak erősítésére.