Kodály-év eseményei
Kettős évfordulót ünnepeltünk 2017-ben: 135 éve született és 50 éve halt meg a világhírű zeneszerző, zenepedagógus és népzenekutató, Kodály Zoltán. Ennek alkalmából a kormány 2017-et Kodály emlékévnek nyilvánította.
A kormány 2017-ben több mint egymilliárd forintot fordított a Kodály Zoltán szellemi hagyatékát és a teljes magyar zenei oktatást újrapozicionáló Kodály-programra, az összegből koncertek, konferenciák, kiállítások, versenyek, pályázatok, ismeretterjesztő programok, mesterkurzusok, közművelődési rendezvények és nemzetközi programok szervezését, valamint kiadványok, CD-k és könyvek kiadását támogatták. A belföldön támogatott szervezetek és események részletes listáját az Emberi Erőforrások Minisztériuma segítségével állítottuk össze.
Az emlékév eseménysorában több mint száz magyar külképviselet is részt vett. A Külgazdasági és Külügyminisztérium Kulturális és Tudománydiplomáciai Államtitkársága tizenkét tablóból álló kiállítást készíttetett Örvendjen az egész világ! címmel kilenc nyelvi változatban, s azt a világ több mint ötven helyszínén mutatták be. A nagykövetségek, főkonzulátusok és magyar kulturális intézetek közel harminc tudományos előadást, több mint kétszáz koncertet, negyven workshopot és munkaműhelyt szerveztek Kodály zenéjének és pedagógiai módszerének népszerűsítésére külföldön. A Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézetével, a helyi konzervatóriumokkal és zeneművészeti egyetemekkel együttműködésben kiváló előadók és kórusok fellépésével tették méltóvá Kodály emlékezetéhez az elmúlt esztendőt a világ számos országában.