Erdei Péter köszöntése
Dr. Kutnyánszky Csaba oktatási rektorhelyettes és Dr. Rajk Judit köszöntője a Zeneakadémia és a Kodály Intézet nevében, Erdei Péter professzor, a Kodály Intézet alapító igazgatója 80. születésnapja alkalmából
Tisztelt és Szeretett Erdei Péter Professzor Úr!
Kedves Ünneplő Közönségünk!
Ha végiggondoljuk, hogy melyek azok az érdemek, melyeket Erdei tanár úrról 80. születésnapján felidézhetnék, hamar kiderül, hogy azok messze túlmutatnak azokon a kereteken, hogy egy valóban rövid köszöntőbe belesűrítsem. Úgy is fogalmazhatnék, hogy egy sok fejezetből álló, terjedelmes dolgozat születhetne belőle. Ezért csak arra vállalkozom, hogy a fejezetek címét mondjam el, ezzel is kifejezve a Zeneakadémia tiszteletét Erdei Péter professzor úr iránt.
Kit köszönthetünk Erdei tanár úrban?
- A közösség-építő és művészeti műhelyt teremtő Karnagyot, aki szilárd stílusérzékkel vezette és vezeti a tökéletességre törekvés útján a kórusait,
- a nagyhatású Pedagógust, akinél a saját maga által képviselt értékek valamennyiünk számára mértékké nemesedtek,
- a köztiszteletnek örvendő Intézményvezetőt, aki bölcs és határozott intenciók mentén vezette a Zeneakadémia Kodály Intézetét és a Karmester és karvezető tanszéket,
- a Kodályi filozófia elkötelezett követőjét és értékeinek őrzőjét, aki azok közé tartozik akik a legtöbbet tették azért, hogy Kodály pedagógiai elvei világszerte ismertté és elismertté váljanak.
- a nagy tudású és széles látókörű Kollégát, akinek a jelképes ajtaja a mai napig nyitva áll, ha bármelyikünk tanácsot szeretne kérni tőle.
Kedves Tanár Úr! A Zeneakadémia nagy családja nevében szeretnék nagyon boldog születésnapot, jó egészséget, – és egy kicsit önző módon, valamennyiünk örömére – sok sikeres koncertet kívánni. Isten éltessen!
Dr. Kutnyánszky Csaba
A Kodály Intézet vezetőjeként nagy szeretettel köszöntöm Erdei Péter Tanár Urat 80. születésnapján.
Erdei tanár úr számomra az a nagy előd – a Kodály Intézet alapító igazgatójaként szószerint is az –, akihez bátran és őszintén fordulhatok tanácsért, tudva tudván, hogy következetes, bölcs és határozott választ fogok kapni, legyen az zenei kérdés, szakmai dilemma vagy éppen vezetői útmutatás. Segítő támogatását, barátságát nem tudom eléggé megköszönni. És megpróbálom ellesni tőle lenyűgöző szellemi és testi frissessége titkát is, mert azzal is példamutató mindannyiunknak.
Isten éltessen nekünk tanár úr, jelenléteddel és közös muzsikálással, még nagyon sokáig!
Dr. Rajk Judit