Bartalus Ilonára emlékezve

“Szerelemmel kell szeretni a zenét, de akit tanítunk, tán még jobban”

Azt hiszem, hogy nagyon nagyon kevesen vannak olyanok a kortársaim között, akik nem csillogó szemmel emlékeznek vissza a Gyere pajtás énekelni televíziós sorozat adásaira, ahol Bartalus Ilona, a csodálatos “jammpappa” néni, “Schubert unokahúga,” lényegében egy egész generáció ének-zene tanárává vált. S hogy miért? Mert szenvedéllyel hitt abban, hogy “a zene az élet lelke, amely életnedvet permetez szürke-szikkadt hétköznapjainkra.”

Bartalus Ilona egyike volt azon nemzetközi hírű magyar zenepedagógusoknak, aki évtizedeken át mérhetetlen odaadással, zenei igényességgel és igen nagyfokú kreativitással táplálta a “szép zene utáni vágyat” a fiatalokban, a fiatal muzsikusokban valamint a tanári és művészi pálya előtt álló egyetemi hallgatókban. Gyermekkora óta érdekelte a zenetanítás, ehhez a inspirációt legkorábban Farkas István tanár úrtól kapta Köröstarcsán, aki zongorára és szolfézsra tanította, majd Gulyás Györgytől a Tarhosi Énekiskolában és a debreceni Konzervatóriumban. A Zeneakadémia “felejthetetlen évei alatt,” ahova “kiadós félelemmel érkezett,” mások mellett Szőnyi Erzsébet, Ádám Jenő, Vásárhelyi Zoltán, Bárdos Lajos, Hegyi Erzsébet és Bartha Dénes tanították. Pályáját a budapesti Lorántffy Zsuzsanna Ének-zenei Általános Iskolában kezdte, az ott töltött időkre mindig úgy tekintett vissza mint a “szárnyalás, a helytállás és bizonyítás” éveire. Később szolfézst és zeneelméletet tanított a Bartók Konzervatóriumban és a Zeneakadémián is. 1967-től, vendégtanárként szinte folyamatosan tanított Kanadában és más országokban.  

Bartalus Ilona tanításának minden pillanata a diákjairól szólt. Magát a “szív kertészének” tartotta, s Kodály nyomdokain járva, bárhol is járt, bárhol is tanított, egész életében azt képviselte, hogy a művészi zenét azért kell mindenkinek megismernie, mert általa “jobbá válunk.” 

Az élet csodálatos ajándéka, hogy számos alkalommal beszélgethettem vele pályájáról, terveiről. Élőben láthattam (és csodálhattam) átszellemült tanítási óráit, amikor meghívásomra a kecskeméti Kodály Szemináriumon tanított. Soha nem felejtem el emberi és fizikai szépségét.

(Az idézetek forrása: Bartalus Ilona, in: Fehér Anikó, Muzsika a katedrán, beszélgetés 25 magyar zenepedagógussal, Budapest: Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem, 2011.)