Róma, Olaszország
2017. szeptember 5. és 7. között a kecskeméti Kodály Intézettel közösen Kodály-módszert bemutató kurzust rendeztek, olasz tanárok részére. A Nemes László Norbert, Rajk Judit, Novák Anikó és Yasmin Folini irányításával, nagy sikerrel megtartott, kétnapos tanfolyamon közel negyven fő vett részt.
2017. október 20-án Fülei Balázs zongoraművész és az Auer Trió adott Kodály-koncertet, amely egyben az 1956-os forradalom évfordulójáról megemlékező rendezvény is volt. A hangversenyt a 2017-ben elhunyt két egykori ötvenhatos emigráns, Tatai István nemzetközi sakknagymester és Giorgio Pressburger író, a Budapesti Olasz Intézet egykori igazgatója emlékének szentelték.
2017. november 11-én a római Santa Maria in Vallicella-templomban a debreceni Kodály Filharmonikusok és a Kodály Kórus lépett fel, Somogyi-Tóth Dániel karnagy vezényletével. A koncerten, melyen több szentszéki nagykövet is részt vett, a Psalmus Hungaricus, a Jézus és a kufárok című kompozíció, valamint a Budavári Te Deum hangzott el.