Moszkva, Oroszország
2017. június 8. és 17. között ötödik alkalommal rendezték meg a Nyizsnyij Novgorod-i Magyar Napokat. A kulturális rendezvénysorozat programkínálatában a klasszikus zene, a balett, az avantgárd művészet, a kortárs film és az építészet kapott helyet. A Magyar Napok egyik csúcspontja volt a Győri Balett Társulatának vendégszereplése a Nyizsnyij Novgorod-i Filharmóniában. A közönség a Kodály zenéjére épülő Romance című darabot láthatta Velekei László koreográfus rendezésében.
2017. október 13-án Balázs János zongoraművész hangversenyt adott a Csajkovszkij Konzervatórium Rahmanyinov Koncerttermében. Ezzel a koncerttel vette kezdetét a Magyar klasszikusok hangversenybérlet, amelyet a moszkvai Magyar Kulturális Intézet indított el 2017 őszén. A klasszikus zenei hangversenysorozat Kodály előtt is tisztelgett, és itt nyílt meg a Kodály életét és munkásságát bemutató tablókiállítás is.
2017. december 8-án a Kodály Vonósnégyes adott koncertet ugyancsak a moszkvai Csajkovszkij Konzervatóriumban. Ez volt a hangversenysorozat záróeseménye.
2017. december 8-án és 9-én az UniCum Laude énekegyüttes lépett fel Moszkvában, a Szent Péter és Szent Pál Evangélikus Székesegyházban és a Puskin Múzeumban. Az UniCum Laude már nevében is tükrözi műsorpolitikáját, amely a zenetörténet ritkán hallható, különleges darabjaira épül. Az együttes repertoárjában megtalálhatók a reneszánsz egyházzene és a madrigálok legszebbjei, a modern hangzásokra törekvő kortárs zene képviselői, és természetesen Kodály-művek is.
2018. január 27-én és 28-án Kodály Institute moves to… elnevezésű Kodály-szemináriumot szerveztek a moszkvai Veszna Zenepedagógiai Iskola és Módszertani Központban. Szirányi Borbála és Barabás Edina szemináriuma a Kodály-módszer alapjairól orosz pedagógusok és karmesterek részvételével valósult meg, akik a gyakorlatban is kipróbálhatták azt.