Ljubljana, Szlovénia
2017. január 23-án a szlovén főváros legrangosabb kulturális központjában, a Cankarjev Domban tartottak koncertet a Magyar Kultúra Napja alkalmából, amelyet a nemzeti gyásznapra való tekintettel a nagykövetség a veronai busztragédia áldozatai emlékének ajánlott. E koncert nyitotta meg a Kodály-emlékév szlovéniai rendezvénysorozatát.
2017. június 17. és 18. között Sáry László és Sáry Bánk zeneszerzők tartottak módszertani kurzust Kreatív zenei játékok címmel a Ljubljanai Balassi Intézetben. A kranji Knoll Intézettel közösen szervezett eseményen zenepedagógusok vettek részt.
2017. június 26-án a ljubljanai Városi Múzeumban, telt ház előtt adott koncertet a Lanner Kvartett. A kvartett Blaž Arnič szlovén zeneszerző, valamint Kodály, Bartók, Weiner Leó és Bohuslav Leopold műveit játszotta, az estet szlovén népdalok saját átdolgozásával zárva.
2017. október 3-án a szlovéniai kortárs tánc központi intézetében, a Španski borci kulturális központ tartotta a TestHangSzer interaktív műhely előadását Szántó Dóra Viola táncos és zeneterapeuta, valamint Janja Turk szlovén fuvolaművész közös produkciójában. A TestHangSzer Kísérleti Nyitott Műhely Szántó Dóra projektje, zenei és mozgásos improvizációra épülő interaktív színházi élmény.
2017. október 5. és 7. között nagy sikerrel zajlott le a Kodály Intézet szemináriuma Ljubljanában. A Glasbena Matica Ljubljana Kulturális Egyesület által szervezett szemináriumon negyven zeneiskolai, iskolai és óvodai pedagógus vett részt Szlovéniából, illetve a határon túlról. A Kodály Intézettől Nemes László Norbert igazgató, Rajk Judit, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanára, valamint Yasmin Follini, a Kodály Intézet munkatársa érkezett a szemináriumra. A szakmai programon Kodály módszerét mutatták be a szlovén résztvevőknek, illetve kiscsoportos és egyéni mozgás- és énekfoglalkozásokat is tartottak.
Október 13-án és 14-én Gróh Ilona és Gáll Emese Viktória mutatta be a Magyarországon nagy sikernek örvendő Ringató-módszert Ljubljanában. A Kodály-év programjába illeszkedő másfél napos szeminárium a Gyermekek és Művészetek Házával (Hiša otrok in umetnosti) együttműködésben valósult meg.
2017. november 15-én a Weiner Leó Zeneiskola és Zeneművészeti Szakközépiskola kamarazenekara fellépett a ljubljanai Zeneművészeti és Balett Konzervatórium (KGBL) nagytermében. A koncerttel a két iskola közötti együttműködés kialakítása volt a cél. A diákok által nyújtott gazdag zenei program előtt Gurmai Éva tanár tartott angol nyelvű előadást Kodályról. Az angol nyelvű Kodály-tablókiállítást a koncert előtt nyitották meg az iskola aulájában.
2017. november 17-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Egyházzenei Tanszékének kórusa adott koncertet a Sovenj Gradec-i Árpádházi Szent Erzsébet plébániatemplomban. A mise utáni koncerten a magyar kórus középkori, barokk és kortárs művekből álló előadása nagy sikert aratott. Szent Erzsébet szellemiségének megfelelően a koncert alkalmából adománygyűjtést rendeztek a szlovén Charitas egyházi segélyszervezet javára.
2017. november 18-án zenés családi foglalkozásra várták az érdeklődőket a ljubljanai Balassi Intézetben. A kétórás foglalkozást Imre Aliz zeneterapeuta vezette, melynek első felében a családok zenés játékokat játszottak, második felében pedig Gál Zsuzsanna és Kassai Réka adott hangtál–fuvola koncertet.
2017. december 5-én a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem és a ljubljanai Zeneakadémia zeneszerzés szakos hallgatóinak Kodály által ihletett műveit mutatták be a Balassi Intézetben. A fiatal zeneszerzők kompozícióit a Dissonance vonósnégyes előadásában hallhatta a közönség. Az együttes a koncert utolsó számaként Kodály II. vonósnégyesét is eljátszotta. A koncertre Magyarországról Fekete Gyula, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem tanszékvezetője érkezett három hallgatóval, Kalocsai Andreával, Dankó Richárddal és Németh Zoltánnal. A Balassi Intézetben tartott rendezvény előtt a tanszékvezető előadóként részt vett a Ljubljanai Zeneakadémia által szervezett nemzetközi mesterkurzuson. Szlovén részről az eseményen Dušan Bavdek, a szlovén egyetem nemzetközi ügyekért felelős dékánhelyettese és Matjaž Drevenšek művészeti dékánhelyettes vett részt szintén három hallgatóval: Anej Černével, Tilen Slakannal és Gašper Muženičcsel.
2017. december 13-án a ljubljanai Szent Miklós-székesegyházban, december 15-én pedig a Škofja Loka-i Szent Jakab-plébániatemplomban lépett fel Dóbisz Áron orgonaművész. A koncert programjában külföldi és 20. századi magyar szerzők művei is elhangzottak. Dóbisz Áron az Imago Slovenia Fesztivál adventi programjában lépett fel, amely Szlovénia legnagyobb ingyenes komolyzenei programsorozata.
2017. december 16-án a Ljubljanai Balassi Intézetben telt ház előtt emlékeztek meg Kodály születésnapjáról. A jubileumi ünnepségen Milan Hudnik csellóművész és Žiga Brank hegedűművész előadásában a gordonkára komponált Szólószonáta (op. 8), valamint a hegedűre és csellóra írt Duó (op. 7) hangzott el.
2018. január 23-án a Ljubljanai Balassi Intézetben tartotta félévzáró koncertjét a ljubljanai Franc Šturm Zeneiskola. A Magyar Kultúra Napja és a Szlovén Kultúra Ünnepe alkalmából adott koncerten Kodály és szlovén zeneszerzők művei hangzottak el. A rendezvény után az intézet fogadóterében a vendégek megtekinthették a Kodály-tablókiállítást is.
2018. február 12-én a Kodály életét és munkásságát bemutató tablókiállítást a ljubljanai Zeneművészeti és Balett Konzervatórium, valamint a Balassi Intézet után Mariborban is bemutatták a nagyközönségnek. A Maribori Zeneművészeti és Balett Konzervatórium koncertterme előterében megrendezett kiállítás március 9-ig volt látható. A megnyitó ünnepségen Simona Fišer, az iskola igazgatóhelyettese méltatta Kodály munkásságát, majd Katarina Barbara Krnjak, az iskola magánének szakos tanulója adta elő zongorakísérettel Kodály Kocsi, szekér, valamint Bartók Megittam a piros bort című népdalfeldolgozását.
2018. február 15-én sajtótájékoztató keretében bemutatták a Kodály-év alkalmából a ljubljanai Balassi Intézet támogatásával megjelent CD-t. A lemez Kodály két művét (Szólószonáta gordonkára, Duó hegedűre és csellóra), valamint Lucijan Marija Škerjanc Szólószonáta gordonkára című alkotását tartalmazza, Milan Hudnik csellóművész és Žiga Brank hegedűművész előadásában. A hangfelvétel a Szlovén Rádió stúdiójában készült, a CD-t a Szlovén Rádió ZKP lemezkiadó vállalata adta ki. A bemutatót a ljubljanai városháza dísztermében tartották, újságírók és a zenei élet meghatározó képviselőinek jelenlétében. A műsort vezető Mojca Menart, a lemezkiadó vezetője, valamint a felszólaló Milan Hudnik csellóművész egyaránt kiemelte a Ljubljanai Balassi Intézet támogatását, valamint azt, hogy a projekt a Kodály-év programjai részeként valósult meg. Milan Hudnik emellett hosszan méltatta Kodály zeneszerzői érdemeit és a Szólószonáta különlegességét.
2018. március 23-án az intézet a ljubljanai egyetem Tanárképző Karának gyakorló óvodájába hívta meg Gróh Ilonát, az egyik legismertebb csecsemőkori zenei foglalkozás, a Ringató kidolgozóját, hogy mutassa be a módszert a szlovén óvónőknek. A rendezvényen mintegy félszáz óvónő vett részt, jelentős részük a Tanárképző Kar hallgatója. Másnap magyar-szlovén zenepedagógiai szimpóziumot tartottak a ljubljanai Balassi Intézetben. Az előadásokat Gróh Ilona zenepedagógus, Sáry Bánk zeneszerző, Barbara Sicherl Kafol, a Tanárképző Kar professzora és – felvételről – Špela Loti Knoll, a Knoll Intézet vezetője tartotta. A délutáni műhelyeken Nina Lorber, Keck Mária, Veronika Šarec, Kaja Lomovšek és Sáry Bánk mutatott be oktatási technikákat.