Hága, Hollandia
017. szeptember 17-én Amszterdamban a Klassiek op het Amstelveld fesztivál során két különleges eseményt támogatott a hágai magyar nagykövetség. A Kodály-programsorozat részeként megvalósult workshopon és zárókoncerten Nemes László Norbert, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem Kodály Intézetének igazgatója és karnagy vezényletével – többek között – Kodály- és Bartók-műveket adtak elő fiatal művészek és zenekedvelők.
2017. november 16. és 19. között hétvégi mesterkurzus valósult meg a hágai Királyi Konzervatórium Zene mint szakma című egyéves mesterképzése szervezésében. A mesterkurzusokat, amelyek Kodály zenepedagógiai koncepcióját mutatták be, a Zeneakadémia professzorai tartották: Novák Anikó zenetanár, Nemes László Norbert, valamint Körtvési Kata művésztanár, a Kokas-pedagógia oktatója. A budapesti delegációt kiegészítette Szilvay Géza, a helsinki Sibelius Akadémia professzora, aki a Színes húrok elnevezésű, a Kodály-koncepció alapján megvalósuló, vonós hangszerekre alkalmazott tanítási módszert ismertette meg az érdeklődőkkel. A mesterkurzusokon hollandiai zenetanárok, muzsikusok vettek részt.
2017. november 18-án, a hágai Kloosterkerkben ünnepi koncertet rendeztek. Az esten Irene Verburg holland szoprán Kodály-dalokat szólaltatott meg Novák Anikó zongorakíséretével. A holland Ifjúsági Vegyeskar és a holland Ifjúsági Női Kórus Wilma ten Wolde és Nemes László Norbert vezényletével Kodály-kórusműveket adott elő, többek között az Esti dal címűt, magyarul. A Laudes Organi című művet Virágh András Gábor orgonaművész kísérte.
2017. november 19-én a Kodály-fesztivál záróakkordjeként tartották a gyermekkórus-napot a hágai Királyi Konzervatóriumban. A koncerten négy holland gyermekkórus, összesen mintegy százhúsz gyermek énekelt. Részt vett a drenthei Viva la Musica Kórusiskola, a gelderlandi kórusiskola – Szabó Katalin vezényletével –, az utrechti Kathedrale Kórusiskola, valamint a Holland Nemzeti Gyermekkórus. A gyermekkórusok karnagyai mindannyian a Kodály-módszer szerint dolgoznak. A koncert során mindegyik kórus négy kórusművet énekelt, majd az összkart Nemes László Norbert vezényelte. A koncerten több mint kétszáz vendég volt jelen.
2017. december 16-án több mint hatvan Hollandiában élő magyar hivatásos és amatőr zenész családi karácsonyi koncert keretében emlékezett meg Kodály Zoltán születésének 135. évfordulójáról. A Paleiskerkben megrendezett koncert szólistái Mester Blanka, Kirkósa Orsolya, Bruckner Máté, Bálint Gábor és Kovács Katalin voltak, a két utóbbi művész volt a koncert kezdeményezője és szervezője is. A Hágai Gyerekkar által elénekelt Biciniumokat a közönség különösen nagyra értékelte. A koncert második részét Kőszeghy Örs (cselló), Joseph Puglia (hegedű) és William Murray (brácsa) triója indította – ők Kodály Intermezzo című vonóstrióját adták elő.