Brüsszel, Belgium

2017. május 23-án tartották a Kodály-emlékév hivatalos megnyitóját a Brüsszeli Balassi Intézetben, amelyen Gilbert de Greeve zongorajátéka bűvölte el a nemzetközi közönséget. 2017. október 23. és 27. között Belgium Brabant-Vallon tartományának Kodály-módszer iránt érdeklődő zeneiskoláiban rendezték meg azokat a gyakorlati továbbképzéseket, amelyeket a Brüsszeli Balassi Intézet kezdeményezésére a genfi Studio Kodály két vendégtanára tartott. Mivel az Intézet a Kodály-emlékév alkalmából fontos célkitűzésének tekintette, hogy a világhírű zeneszerző és zenepedagógus pedagógiai örökségével is megismertesse a belgiumi szakmai közönséget, már májusban megkezdődtek ennek a továbbképzésnek az előkészületei, amelyek végül szakmai együttműködéssé kovácsolódtak a wavre-i és az eghezée-i zeneiskolával.

2017. november 10-én tartották a Belga Nemzeti Zenekar és a Somos Csaba vezette Nemzeti Énekkar közös koncertjét Musica Hungarica címmel a brüsszeli Szépművészeti Palotában, a BOZAR-ban. A Stanislav Kochanovsky vezette produkció fontos lépést jelentett a magyar-belga kulturális együttműködés terén. Kodály Psalmus Hungaricusa Brickner Szabolcs szólójával először csendülhetett fel a brüsszeli művészeti központban.

2017. november 21-én a Brüsszeli Balassi Intézet épületében az 1+1 kamarazenei koncertsorozat keretében Didier Poskin csellóművész és Balog József zongoraművész adott koncertet, amelyen négy Kodály-mű hangzott el.

2017. december 3-án Fassang László orgonaművész és a Kodály Chœur Ephémère közös koncertet adott a brüsszeli Szent Mihály és Szent Gudula-székesegyházban. A kórus az Intézet felhívására alakult a Kodály-év tiszteletére, Charlotte Messiaen művészeti vezetésével, és 2017 júniusában tartotta első próbáját. Az est folyamán Lassus, Vodňanský, Bach, Liszt, Fauré, Debussy, Kodály, Miškinis és Fassang művei csendültek fel. Az érdeklődők a koncertet követően megtekinthették az Örvendjen az egész világ! című tablókiállítás francia nyelvű változatát.

2018. március 7-én zárult a Kodály-emlékév programsorozata a Magyar motívumok című produkció nagy sikerű bemutatójával. A koncert – melynek programját Fülep Márk fuvolaművész állította össze –, ötvözte a népzenét és a népzenei ihletésű jazzt. A műsor keretét a Borbély Mihály (szaxofon, klarinét, tárogató) – Fülep Márk (fuvola) – Lukács Miklós (cimbalom) trió adta, hozzájuk csatlakozott Bognár Szilvia népdalénekes, Farkas Zoltán „Batyu” néptáncos-ütőgardonos előadóművész és Tóth Ildikó „Fecske” néptáncos.