MÁV Szimfonikusok
Kodály Zoltán: Háry János – a daljáték keresztmetszete
2017. március 11., Magyar Nemzeti Múzeum
A MÁV Szimfonikus Zenekar több mint húsz éve nagy sikerrel zajló ifjúsági hangversenysorozata, az „Unokák és nagyszülők hangversenyei” műsorának összeállításakor nagy hangsúlyt fektetnek a jeles napokra, évfordulókra. 2017-ben a bérletes hangversenysorozatok mindegyikében, így az ifjúsági sorozatokban is felcsendült egy-egy Kodály mű.
A márciusi előadáson a Háry János daljáték keresztmetszetét adták elő, amelyet Garay János verses meséjéből készített a szerző. A hangverseny végigkalauzol a mese történetén, miközben időről időre eljátssza a zenekar az adott epizódhoz írt zenét. A közreműködő fiatal énekesek a Liszt Ferenc zeneművészeti egyetem hallgatói: Háry kedvesének szerepében Molnár Anna, Háry szerepében pedig Szűcs Attila lépett fel. A 65 fős nagyzenekart Csaba Péter vezényelte.