Filharmónia Magyarország
Számadatok
A Filharmónia Magyarország Nkft. szervezésében a 2017-es Kodály Emlékévben 295 koncerten hangzott el Kodály-mű, 2018 első félévében 108 produkció valósult meg részben vagy teljes egészében a szerző műveiből összeállított műsorral, melyekkel összesen közel 110 000 főt sikerült elérniük. A társaság 2017-ben megvalósított 1403 hangversenye közül a koncertek 21%-a kötődött a Kodály-év programsorozatához.
Ifjúsági és családi koncertek
A Filharmónia kiemelten fontosnak tartja, hogy Kodály alkotásai évről évre helyet kaphassanak az ifjúsági és családi programjaikban, ezáltal formálhassák az új generációk értékrendjét és ízlésvilágát. A dr. Lakner Tamás által összeállított és moderált, „Zenélő Földgömb” és „Muzsikavalkád” című ifjúsági előadások műsorába beillesztett Kodály: Háry János-részletek nem csupán a felismerés élményével gazdagították a gyermekeket, hanem maguk is előadókká válhattak az ismert dallamok közös eléneklésével. Ezek a kodályi zenepedagógia alapelveit szem előtt tartó produkciók összesen 280 000 gyermekhez juthattak el a jubileumi év keretében.
Az emlékév programkínálatának egyik legkülönlegesebb színfoltja Oláh Dezsőnek kifejezetten a népzenei gyökerek és Kodály művészetének népszerűsítése céljából létrejött együttese és műsora, a Trió à la Kodály volt, akik Baranya és Zala megyében 6500 gyerek számára adtak nagysikerű koncerteket.
Nagyszabású esti koncertek
2017. június 4. – Debrecen, Kossuth tér
A Con Spirito Egyházzenei Fesztivál zárásaként grandiózus szabadtéri koncerten hangzott el Kodály Psalmus Hungaricusa. Az előadást Somogyi-Tóth Dániel dirigálta, a Kodály Filharmónia Debrecen együttese élén, neves szólisták közreműködésével. A program ingyenes volt a közönség számára.
2017. október 7. – Pécs, Kodály Központ
Az emlékév egy másik nagyszabású produkciójaként Kodály Háry János című daljátékának ingyenes előadását tekinthette meg a pécsi közönség, ahol a Magyar Állami Operaház Zenekara és Énekkara, szólistái, valamint a Magyar Kórusok, Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetségének kórusai léptek színpadra.
2017. október-november – Pécs
2017 őszén a zeneszerető közönség rövid időn belül Kodály Missa Brevisének mindkét, kórussal kiegészített átiratát hallhatta a város két emblematikus koncerthelyszínén. Az orgona-kórus átiratot a Pécsi Bazilikában hallgathatták meg az érdeklődők, a szimfonikus zenekari átirat bemutatására pedig a pécsi Kodály Központban került sor. Utóbbi koncerten a mise mellett a szerző Galántai táncok című műve is elhangzott a Pannon Filharmonikusok és Medveczky Ádám előadásában.
2018. január 29-30. – Miskolc és Nyíregyháza
A Filharmónia felnőtt bérletes sorozatai keretében két alkalommal is nagysikerű koncertet adott a Kodály Filharmónia Debrecen együttese. A magyar szerzők műveiből összeállított műsor első felében Bartók Magyar képek című műve, illetve Liszt Esz-dúr zongoraversenye volt hallható Fejérvári Zoltán előadásában. A hangversenyek második felében Kodály két, ritkán játszott zenekari műve, a Nyári este és a Concerto csendült fel, Kovács László vezényletével.