A bevezető hét programja

A Kodály Intézet új hallgatóinak minden évben megszervez egy egynapos kirándulásokból álló programot. Ennek keretében a hallgatók olyan zeneileg, történelmileg vagy néprajzilag jelentős helyekre látogatnak el, melyek egyedül nehezen megközelíthetőek. 

Az utazások során a hallgatók a természeti és építészeti szépségek mellett betekintést nyernek a magyar történelembe, szokásokba és hagyományokba is.

Az idei évre összeállított program ismét sokszínűre sikerült, a kirándulások szinte az ország minden főbb térségét lefedték. A teljesség igénye nélkül csak párat említve a megtekintett látványosságok közül: az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark és skanzen, a Tisza partjainál fekvő Szeged városa, Pannonhalmán az országban elsőként alapított Bencés Apátság, a csodálatos Eszterházy Kastély Fertődön, leghűségesebb városunk, az osztrák határ mellett fekvő Sopron, a világhírű Herendi Porcelánmanufaktúra (gyár és múzeum) és az ország paprikatermelésének egyik központja, Kalocsa, mely hímzéséről is híres.

  
 

magyar

Közelgő események

Nemzetközi Kodály Szeminárium 2017

Részletek az angol nyelvű oldalakon.