A Bevezető Hét programja

A Kodály Intézet új hallgatóinak minden évben megszervez egy ötnapos kirándulásokból álló programot. Ennek keretében a hallgatók olyan zeneileg, történelmileg vagy néprajzilag jelentős helyekre látogatnak el, melyek egyedül nehezen megközelíthetőek. 
 

Az utazások során a hallgatók a természeti és építészeti szépségek mellett betekintést nyernek a magyar történelembe, szokásokba és hagyományokba is. Az idei évre összeállított program ismét sokszínűre sikerült, a kirándulások szinte az ország minden főbb térségét lefedték. A teljesség igénye nélkül csak párat említve a megtekintett látványosságok közül: az Ópusztaszeri Nemzeti Történelmi Emlékpark lovasbemutatóval, Pannonhalmán az országban elsőként alapított Bencés Apátság, a csodálatos Eszterházy Kastély Fertődön, a világhírű Herendi Porcelánmanufaktúra (gyár és múzeum) és az ország paprikatermelésének egyik központja, Kalocsa, mely hímzéséről is híres. 

  
  
 

magyar

Közelgő események

Nemzeti Ifjúsági Kórus felhívás

Kodály Summer School 2018

Részletek az angol nyelvű oldalakon.