Elhunyt Dr. Ittzés Mihály

Nagy megrendüléssel értesültem kedden reggel [2018. június 12.] Dr. Ittzés Mihály tanár úr haláláról.  
Dr. Ittzés Mihály 1973 óta a Kodály Zoltán Zenepedagógiai Intézet munkatársa, évtizedeken át a könyvtár vezetője, 20 éven át az Intézet igazgató-helyettese, oktatója, kutatója, Kecskemét város zenei életének meghatározó alakja. A világ négy kontinensén tartott előadásokat, vezetett műhelyfoglalkozásokat.


Kodály Zoltán életművének sokszínű gazdagságát feltáró kutatásait, tanulmányait a Kodály kutatás alapműveiként tartjuk számon. Legfontosabb kötetei: “Zoltán Kodály – in retrospect” és “22 zenei írás” tanulmánykötetek, “A múlt csak példa legyen…,” a magyar történelem Kodály műveiben valamint a Bárdos Lajos életéről és munkásságáról készült kismonográfia. Lenyűgözően gazdag zenei, zeneelméleti és zenetudományi tudása nemcsak saját tudományos műveiben nyilvánul meg, hanem azon kötetekben is, amelyek megjelenését  szerkesztőként segítette.
Ittzés Mihály a Magyar Művészeti Akadémia rendes tagja, a Magyar Kodály Társaság elnöke, 1993 és 2001 között a Nemzetközi Kodály Társaság alelnöke volt. Munkásságát számos kitüntetéssel ismerte el a zeneművészeti szakma és a kulturális ill. politikai közélet: Apáczai Csere János díj, Magyar Köztársasági Kiskereszt, Kecskemét város Kodály-díj, Szabolcsi Bence-díj stb.
Ittzés tanár úr halála elmondhatatlan nagy veszteség a Kodály Intézet és magyar zenész társadalom számára. Halálának híre mindannyiunkat megrendített. Egy csodálatos kollégát veszítettünk el. Igazgatói munkámban nagyon nagy támaszom volt, önzetlenül támogatott, mindig számíthattam rá, tapintattal irányította figyelmemet számomra ismeretlen területek felé. Hiánya hatalmas űrt hagy maga után. 
Nemes László Norbert
a Kodály Intézet igazgatója

Kapcsolódó tartalmak: